Főoldal

« Vissza a Hírek oldalra

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diadalmenetét hozta az idei Részvényfutam

A PÉNZ7 egyik kísérőeseményeként, véget ért a Budapesti Értéktőzsde tradicionális, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A hatodik alkalommal megrendezett, középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket megszólító verseny ezúttal csaknem 1 300 tőzsdecápát mozgósított – a versenyzők az egy hónapon át tartó játék során közel 20 ezer megbízást indítottak. A játék történetében hagyományosan erős, kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium idén is különösen eredményesnek bizonyult: 2018 és 2019 után ezúttal is az iskola delegálta a legsikeresebb, a Futam végére 20,8 százalékos hozamot elért játékost, valamint a „Legjobb tanár” kategóriában is az iskola, 2019-et követően ismét első helyezett pedagógusa győzött.

A BÉT Részvényfutam a 2020. őszi, felnőtteket is megszólító fordulót követően visszatért a kezdeményezés eredeti koncepciójához: PÉNZ7 kísérőeseményeként zajló tavaszi játékban ismét a középiskolások, illetve tanáraik, szüleik vehettek részt. A versenyzők – akiknek a száma a futam végére közel 1 300-at tett ki – több mint négy versenyhéten, összesen huszonkét kereskedési napon át, fejenként kétmillió forint virtuális tőkével gazdálkodhattak valós időben, valós árfolyamok mellett, a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett huszonegy részvénnyel.

A játékosok 64 százaléka, 818 fő folytatott aktív kereskedési tevékenységet. A játék során 19 690 megbízást indítottak, amelyből 92 százalékos arányban 18 199 kötés teljesült. A játékosok a részvénykereskedésen túl naponta három kvízkérdésre is választ adhattak, ezzel is növelve virtuális tőkéjüket. A játék végéig 4 882 kvíz került kitöltésre, amelyből 2 632 esetben mindhárom válasz helyesnek bizonyult.

A platformokat tekintve folytatódott a korábbi évek tendenciája, a legnépszerűbbnek a mobileszközök bizonyultak: a versenyzők 57 százaléka telefonról, illetve táblagépről játszott.

Az ügyletek közel 40 százalékáért a blue chip részvények feleltek – a legnépszerűbb részvények az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL voltak. A mid-cap papírok ugyanakkor szintén kedveltek voltak: a Magyar Telekomot részvényforgalmat tekintve a Masterplast, az ALTEO, a 4iG, a Zwack és a Waberer’s is maga mögé utasította. Az ügyletek 29 százaléka az említett öt kibocsátó virtuális papírjaival köttetett.

A legeredményesebb játékosok értékes nyereményekkel gazdagodhattak: a Futam végére 2 416 499 forintnyi tőkét gyűjtő, azaz több mint 20 százalékos hozamot elért versenyző egy Samsung táblagépet vihetett haza. A második helyezett egy Samsung Galaxy Watch okosórát, a harmadik pedig egy JBL Flip 5 hangszórót vehetett birtokba. Emellett a heti nyerteseket is jutalmazta a BÉT: az adott játékhét alatt a legnagyobb portfóliónövekedést elérő játékosok egy-egy JBL Tune 500 fülhallgatót nyertek. A tanárok és a szülők között 1-1 db 10 ezer forint értékű tőzsdei emlékérme került kiosztásra.

A Pénziránytű Alapítvány díjazta iskolahálózata 3 legjobban teljesítő diákját is, valamint a 3 legjobban teljesítő tanár részére 40 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványt, a 3 legaktívabb iskola számára pedig egyenként 100 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványt biztosított.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Forrás: Budapesti Értéktőzsde

« Vissza a Hírek oldalra