Főoldal

« Vissza a Hírek oldalra

A diákok ismét próbára tehetik a pénzügyi tudásukat: Nagy Diák Pénzügyes Teszt

A lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó kormányzati stratégia kiemelt figyelmet fordít a fiatal korosztályok megszólítására. Ezt számos program mellett hatékonyan segíti elő a most második alkalommal indult Nagy Pénzügyes Diák Teszt, amelynek megvalósulását a Pénzügyminisztérium is támogatja.

 

Az alapvető pénzügyi és gazdasági tájékozottság napjainkban már nélkülözhetetlen a tudatos fogyasztói, befektetői, gazdálkodási döntések meghozatalához. A kormányzati intézkedések külön hangsúlyt helyeznek a fiatalok ismereteinek bővítésére, amit az iskolarendszeren belül és kívül megvalósuló szakmai tevékenységek támogatásával (például a minden évben megrendezendő PÉNZ7 országos rendezvénysorozat, tanórán kívüli tematikus foglalkozások, készpénzkímélő iskolák) is igyekszik előmozdítani.

Ezekbe illeszkedik a másodjára megrendezendő Nagy Diák Pénzügyes Teszt, amelynek már elindult az első, online fordulója. A www.nagypenzugyesteszt.hu oldalon elérhető kérdéssor segítségével 2020. február 16-ig bárki tesztelheti a tudását, a kapcsolódó nyereményjáték pedig a 14-20 éves korosztályt célozza. Közülük a legjobb eredményt elérők juthatnak tovább a második fordulóba, amelynek jövő tavasszal a Pénzminisztérium ad majd otthont. Az itt legtöbb helyes választ adó 12 fő a döntőben mérkőzhet meg értékes nyereményekért. A kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy az előző Nagy Diák Pénzügyes Tesztet 11.500 fiatal töltötte ki.

A DUE Médiahálózat és támogatói által életre hívott online játék célja, hogy a fiatalok magabiztosabban mozogjanak a pénz világában, jó döntéseket hozzanak és tudatosan tervezzék meg pénzügyeiket. A vetélkedőt a Pénzügyminisztérium, a Diákhitel Központ, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Pénziránytű Alapítvány támogatja.

 

 

« Vissza a Hírek oldalra