Főoldal

« Vissza a Hírek oldalra

Sajtó háttéranyag: Újra Pénz7 Magyarországon!

Családi költségvetés – Na, arra mi szükség? Utolsók vagyunk a világ 30 országa közül az otthoni kasszakezelésben.

De még a szülők is taníthatóak – vélik a hazánkban jövő márciusban immár 3. alkalommal megrendezendő Pénz7 szervezői, akik az eddigi évek alatt is számos példát láttak arra, hogy a gyerekeknek tartott, pénzügyek kezelésével foglalkozó órák nyomán a családokban is téma lett a pénz beosztása, a felelős tervezés. A Pénz7 eddigi sikerei okán ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témahétként beemelte a kezdeményezést a tanév rendjébe, és gazdálkodási ismeretek témával bővítette azt a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködésben.

Az OECD néhány hete publikált, a felnőtt lakosságot 30 különböző országban vizsgáló kutatása alapján Magyarország sereghajtó a családi költségvetés vezetésében – pedig ez a tudatos háztartási gazdálkodás alapvető eszköze. Pontosabban csak lehetne.

Még meglepőbb a tény annak ismeretében, hogy a pénzügyi lexikális tudásban ugyanakkor hazánk egészen jól teljesít. De az ismeretek alkalmazásakor mintha köddé válna a tudás és az ésszerű gyakorlatok követése. A család gazdálkodásának intézése körültekintés, kalkuláció nélkül olyan kockázat, mintha csak csukott szemmel ülnénk a volán mögé – hívja fel a figyelmet Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Mégis hogyan változhat ez a furcsán „bátor” hozzáállás? A választ Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója adja meg: nem véletlenül választottuk 2 évvel ezelőtt kiemelt, programindító témaként a családi költségvetést a Pénz7 program számára Magyarországon. Az Alapítvány mintegy 8 éves eddigi szakmai munkája és kutatásaink során azt tapasztaltuk, hogy az iskolás és fiatal felnőtt korosztályok számára kifejezetten érdekes, izgalmas téma a pénz, a pénz okos kezelése, a családi gazdálkodás. Azonban szülőként mégsem fordítunk kellő figyelmet rá, hogy az egyik „legintimebb” témában is megtartsuk a „felvilágosítást” gyermekeink számára. Pedig kutatásaink szerint a gyerekek számára már az alsó tagozatban fontos és szükséges lenne a pénzzel összefüggő kérdések játékos formában való bemutatása.

Hazánk 2015-ben csatlakozott először az Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy már fiatal korban felhívja a figyelmet a pénzügyi tudatosságra. Március második hetében - szakmai programoktól kezdve iskolákban futó speciális eseményeken át játékos versenyekig - számos csatornán keresztül találkozhatunk a Pénz7 eseménysorozatával, amelyet a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben indított el hazánkban.

Magyarország 2017-ben március 6. és 10. között csatlakozik az European Money Week – EBF által kezdeményezett – páneurópai eseménysorozatához, melynek keretében rendezik meg a Pénz7 – a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete programokat szerte az országban.

A korábbi évek meggyőző tapasztalatára, a több mint 100 ezer bekapcsolódott diák érdeklődésére és pedagógusaik önkéntes részvételére, támogatására alapozva az EMMI a 2016-17-es tanév rendjében hivatalosan is meghirdette a Pénz7-et. Sőt, a sikeres koncepció ki is bővült, és már Fenntarthatósági illetve Digitális témahetek is megrendezésre kerülnek, hogy az iskolákban az elméleti oktatás gyakorlati elemekkel kiegészülve adjon diákjainknak válaszokat a mindennapok kihívásaira – összegezte Palkovics László államtitkár.

2016. november 15-től hivatalosan is megkezdődött az iskolák regisztrációja a Pénz7 honlapján. De elmondhatjuk, hogy az iskolaidőszak kezdete óta az elmúlt években résztvevő közel 800 iskola közül már több tucat kereste meg a program szervezőit, hogy előzetes jelentkezéssel ismét kapcsolódjon a Pénz7-hez.

A témahétre fenntartótól függetlenül bármely magyarországi alap- és középfokú oktatási intézmény (általános és/vagy középiskola) regisztrálhat. Az iskola a regisztrációjával azt vállalja, hogy a Pénz7 időszakában, résztvevő osztályonként legalább egy tanórát tart a témában.

A Pénz7 során az iskolai programokban banki vagy egyéb vállalati márkák, brandek, konkrét termékek nem kerülnek említésre.

Nagy örömünkre a korábbi években voltak olyan iskolák is, amelyek összes diákjuk számára meghirdették a programot, és a témahét minden napjára délutáni játékokat, aktivitást szerveztek a pénzügyi tudatosság fejlesztésére.

Valamennyi iskola, így azok az iskolák is, amelyek 2015-ben vagy 2016-ban már részt vettek a Pénz7 programban, az EMMI-től kapnak részletes tájékoztatást a 2017-es programról. Fontos, hogy az érdeklődő iskolák minél hamarabb regisztráljanak a Pénz7-re, mivel az első 500 iskola kinyomtatva, a pénzügyi órák megtartásához hasznos kellékkel kiegészítve kapja meg a tananyagokat. (A később jelentkezők számára letölthető, nyomtatható verzió áll majd rendelkezésre.)

Emellett az első 250 iskola órájára pénzügyi szakértő önkéntesek is bekapcsolódhatnak – hogy még érdekesebbé, izgalmasabbá tegyék a témát és az adott tanórát. Az elmúlt években önkéntesként látogatott meg egy-egy iskolát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és több bankvezető is.

A pénzügyi tananyagok idén is a Pénziránytű Alapítvány szakértő pedagógusainak fejlesztésében készülnek el, s az OFI és gyakorló pénzügyi szakemberek lektorálását és próbatanításokat követően kerülnek a Pénz7 programba. A tananyagokat három korosztály számára dolgozták ki (5-6., 7-8., 9-11. évfolyam) a korcsoporti sajátosságok, ismeretek figyelembevételével.

Az oktatási anyagok, valamint a felkészítő képzés videó anyagai regisztráció után ingyenesen letölthetőek lesznek a Pénz7 weboldalról február 12-től, amelynek segítségével a pedagógusok akár önállóan fel tudnak készülni az óra megtartására – mondta el Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója.

 A Pénz7 pénzügyi témája 2017-ben a korszerű pénzkezelés lesz, emellett a mostani tanévben a témahét kiegészül egy vállalkozói kompetenciafejlesztő/gazdálkodási témakörrel is.

A Pénz7 vállalkozói ismeretekkel való kibővülése kapcsán Lepsényi István, az NGM államtitkára elmondta: a kezdeményezőkészség és a vállalkozói kompetencia az elképzelések megvalósításának képessége. Ide tartozik a kreativitás, az innováció és a kockázatvállalás is. A vállalkozó tudja mi a közös a sikerekben és a kudarcokban. Tudja, hogy mindkettő az övé, és mindkettő segítségére van abban, hogy fejlődhessen. A témahét vállalkozói részében lehetőséget teremtünk arra, hogy a diákok mindezen képességei fejlődjenek, az együttműködésről, vállalkozói létről kapjanak képet vállalkozói önkéntesek személyes történetein keresztül is.

A kreativitás, az innováció és a kockázatvállalás képességek azonban nemcsak vállalkozóként, hanem munkavállalóként is hasznosak lehetnek. Ugyanakkor magába foglalják az etikai értékekkel kapcsolatos tudatosságot és segítik a tervezést is. Ezirányú készségek fejlesztésével mind a munkaerőpiacon mind pedig vállalkozóként nagyobb hatékonysággal és magabiztossággal tudja magát képviselni a fiatal. Azok a diákok, akik valamilyen dedikált formában, jó minőségű képzés formájában találkoznak vállalkozói kompetenciafejlesztéssel és vállalkozói ismeretekkel, nagyobb arányban képzelik el jövőjüket vállalkozóként. Ez pedig hosszú távon a gazdaság egészére pozitívan hat, valamint a munkaerőpiaci helyzet javulását segíti elő a fiatalok körében. Ennek megfelelően a Nemzetgazdasági Minisztérium számára is fontos, hogy hozzájáruljon ezen készségek fejlesztéséhez, ezért született meg a kezdeményezés, hogy a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hetében a pénzügyi témák gazdálkodási és vállalkozási témával bővüljenek, melynek célja, hogy a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése is helyet kapjon az iskolákban. A témahét gazdálkodási részét az NGM szakmai partnerei, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány bevonásával valósítja meg.

További sajtóinformációk:

Sütő Ágnes
Magyar Bankszövetség
+36 70 938 1609
suto.agnes@bankszovetseg.hu  

« Vissza a Hírek oldalra